2016. április 18., hétfő

31. Az élvezet kapujában


~Ajánlott zene: Zayn - TiO~

- Mi a franc? Noel??? - fakadt ki Harry. Mi van?
- Ne rángassatok már! Nem egy tárgy vagyok! - kiáltottam rájuk
- Megtennéd, hogy leszállsz a barátnőmről, és eltűnsz az apám házából? Igazán megtisztelnél vele.

A srác idegesen lemászott a házról, majd eltűnt. Kipattant szemekkel néztem Harryre, aki megrázta a fejét, és azt mondta, hogy majd később elmeséli, hogy ki volt ez a srác. Mindezek után bementünk a házba és ettünk. Közben jókat beszélgettünk, de sajnos egyszer mindennek vége lesz. Eljött a találkozó ideje Harry barátaival, úgyhogy öt óra ittlét után el kellett mennünk. Holnapra azt beszéltük meg, hogy Harry szűkebb családi köre átjön Anne-hez, és együtt töltjük a napot. Elköszöntünk Destől, majd beültünk az autóba. Harry nagyon csöndes volt, ám láttam az arcán a boldogságot. Amikor vezet mindig annyira koncentrál, és néha mosolyog is, vagy éppen az ujjával ütögeti a kormányt, ha valamire várni kell. Elmélkedésemből Harry telefonjának hangossága zökkentett ki. A kezembe nyomta a telefont, én pedig fogadtam Zayn hívását, s kihangosítottam, hogy Harry tudjon beszélni vele.
- Helló haver! Hogy ityeg a fityeg? - üvöltött bele Zayn a telefonba
- Itt van Lili is - mormolta Harry, én pedig elnevettem magamat. Zayn egy kissé megszégyenülve köszöntem majd elmondta, hogy a menedzsment nem nézi jó szemmel, hogy haza hozott engem a szüleihez. Egészen idáig azt hittem, hogy megbeszélte velük. Istenem...
- Jaja... Azt akarják, hogy mikor hazaértél azonnal menj be az irodába, hogy meg tudjátok beszélni a dolgokat.
- Marha jó. Kár, hogy nem akarok velük beszélni. Utálom ezt. Soha sem fog véget érni ez az egész - felelte Harry szomorúan, majd arra lettünk figyelmesek, hogy valaki ordít a háttérben
- Istenem Niall! Mondtam neked, hogy fel fogjuk gyújtani a konyhát. Áh, basszus - füstölögte, majd lecsapta a telefont.
- Ma mindenki olyan furcsa - csóváltam meg a fejemet, Harry pedig mosolyogva fordult felém - Szeretlek - suttogta

Pár perccel később megérkeztünk egy parkhoz. Kiszálltunk az autóból, majd beléptünk. Nem sokat kellett sétálni, és meg is láttunk pár embert. A szívem a torkomban dobogott, és nagyon féltem. 
- H-Harry... Biztosan jó ötlet bemutatnod a barátaidnak? Úgy értem... Full régóta nem találkoztatok, és nem akarom elrontani ezt. Nem tartozom közéjük, és biztosan jobb lenne mindenkinek, hogyha csak ti lennétek ott. Hozzá sem fogok tudni szólni a témákhoz.
- Szerettem volna, ha velem vagy, de ha nem szeretnél ott lenni, akkor legalább kísérj el, és mutatkozz be nekik - bólintottam. Nem volt olyan vészes a találkozás. Jb harminc percet maradtam ott, amíg megérkezett Anne, hogy hazavigyen. Mondtam, hogy nem kell ezzel fáradni, de Harry ragaszkodott hozzá, hogy ne az autóban üssem el az időt, pláne ne egyedül. Anne-nel jót beszélgettünk az úton, és idő közben az is kiderült, hogy Gemma már otthon is van, így állítólag csajos estét fogunk tartani. Persze csak addig amíg Harry nem ér haza. Otthon Gemma várt minket, frissen elkészült muffinokkal. Beültünk a nappaliba, és egy csomó témáról beszélgettünk. Ez idő alatt nem éreztem, hogy fiatal vagyok. Na de persze ez is csak addig tartott, amíg belém nem nyilallt a felismerés. Anne telefonja megcsörrent, így egyedül maradtam Harry nővérével, aki izgatott tekintettel figyelt rám.
- Lili, kérdezhetek valamit? 
- Persze, nyugodtan - mosolyogtam
- Mesélnél nekem a bátyádról? - kérdezte óvatosan
- Ó, Ashtonról. Hát persze. Nos, ő azt hiszem olyan nekem, mint a legjobb barátom. Az első pillanattól kezdve nagyon szeretem őt, és nem gondoltam volna, hogy valakit ennyire fogok szeretni. Úgy értem, nem vagyunk vér szerint rokonok. Ashton egy nagyon figyelmes fiú, de ugyanakkor érzéken is. Szereti ha foglalkoznak vele, de ha problémája van, akkor sokszor magában tartja, amit nem szeretek. Imád enni, és vicceket mondani. Komolyan, ki tud vele készíteni, de mégis megnevettet. Mióta csak ismerem, mindig szerette a zenét, legfőképp a dobolást. Nem sokat énekel, de néha elcsípem amikor próbálnak, és olyankor nagyon boldog vagyok, mert a hangja egyszerűen elképesztő. Nagyon ragaszkodó típus, és nagyon tudja félteni a másikat, és mindent megtenne azért, hogy megvédje azokat az embereket akiket szeret, mert neki ez a legfontosabb. Egy igazi csupa szív srác, én mondom neked - Gem aranyosan mosolygott, majd megköszönte, hogy elmondtam egy pár dolgot róla. Igazából nem vagyok ebben jó, mert sosem tudom, hogy mit kéne mondanom. Anne visszajött a telefonálásból, aztán beszélgettünk még egy kicsit. Azt is elmondták, hogy Harrynek eddig egyik barátnőjével sem lehetett így beszélni, mint velem, mert vagy mindegyiknek a pénzen járt az esze, vagy a hírnéven. Jól esett ezt hallani azoktól az emberektől akik a legfontosabbak Harrynek. 

~*~

Lassan éjfél, én pedig kivörösödött szemekkel fekszem az ágyon. Harry még mindig nem ért haza, a telefonja pedig ki van kapcsolva. Persze Anne és Gemma már alszanak, és biztos vagyok benne, hogy nem is gondolják, hogy Harry még mindig nem ért haza. Kivergődtem az ágyból, majd lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet, közben pedig megpróbáltam ismételten felhívni Harryt. Megittam a vizet, majd neki támaszkodtam a pultnak, mikor nyílt az ajtó. Nem égett a villany, és szerintem észre sem vette, hogy lent vagyok. Dörmögött egyet, mikor belerúgott a székbe. Kuncogva felkapcsoltam a villanyt, és próbáltam úgy tűnni, mintha mennyire mérges lennék. De valójában az vagyok, de olyan aranyos, hogy nem lehet rá haragudni. Egész biztos megvolt az oka a kimaradásának. Nem valami rendőr vagyok, akinek állandóan felügyelnie kell. 
- Hát te meg miért nem alszol? 
- Azért nem aludtam, mert nem tudtam merre vagy. Vagyis tudtam, de aggódtam érted. 
- Lemerült a telefonom, sajnálom. Átmentem Donnyhoz. Ő volt a gyerekkori legjobb baràtom, és kissé elbeszélgettük az időt - simogatta meg az arcomat. Letette a táskáját, majd felmentünk az emeletre. Meg akartam várni ameddig lezuhanyozik, de mielőtt visszaért volna, elaludtam. Hallottam, hogy recseg a padló, de annyira kimerült voltam, hogy képtelen voltam reagálni. Harry befeküdt mellém az ágyba, majd magához ölelt. Erőt vettem magamon, és megfogtam a kezét, ő pedig megcsókolta a nyakamat, amibe persze az egész testem beleremegett. Mindig kinevet, ha ilyen helyzetbe hoz. Harry felé fordultam, ő pedig magára rántott, ajkaink pedig vad csatát vívtak egymással. Kezei egyre lejjebb haladtak, míg nem elértek a fenekemig, és mire megszólíthattam volna kedves barátomat, már bele is markolt. Egyre lejjebb haladt, és már majdhogynem egy szál bugyiban voltam.

- Harry! Anyukád és a nővéred két szobával arrébb alszik - nevettem fel halkan
- Kit érdekel? Akarlak téged, Lili - még isteni szerencse, hogy sötét van, különben Harry látná az arcomat, ami kb olyan vörös most, mint egy jelzőlámpa.
- De Harry, én még nem... vagyis én, hát tudod...
- Igen, tudom, és megbeszéltük, hogy nem fogom erőltetni. Nem akarok veled lefeküdni, Lili. Mást is csinálhatunk, de persze csak akkor, ha te is szeretnéd - simogatta meg a hátamat, a válaszomat pedig azzal adtam meg, hogy elkezdtem lehámozni róla a felsőjét. Sikerült levennem, majd ajkaimmal felfedeztem kopasz mellkasának minden négyzetméterét, ő pedig hangos levegővételekkel jutalmazott. Mielőtt még lejjebb haladtam volna, fordított helyzetünkön, és így én kerültem alulra. Levette rólam a felsőt, amivel fedetlenné vált a felsőtestem, ő pedig ezt nagyon jól kihasználta. A két mellem közötti területtől kezdve haladt lefelé, míg el nem ért a bugyimig. Óvatosan lehúzta rólam, majd beleharapott a csípőcsontomba. Ezután tovább kínozott, és felcsúszott hozzám, majd ajkaival rátapadt a nyakamra. Néhány helyen egy picit megszívta, minek következtében nagyokat nyöszörögtem, majd én is ezt tettem vele. Ujjamra csavartam a hajából egy tincset, közben pedig elkezdtem levenni róla a boxerét. A kínzás véget ért, a következő pillanatban pedig már homályosan láttam az élvezettől. Harry a középső ujját belém csúsztatta, én pedig a lepedőt markoltam, és próbáltam visszafojtani nyögéseimet. Pár perc elteltével Harry feltolta a másik ujját is, én pedig kábán belekarmoltam a hátába. Azt hiszem ennek nyoma lesz.

Drága olvasóim, ha még itt vagytok!
Iszonyatosan sajnálom, hogy soha nem sikerül előbb hozni a részeket, mint 4 hét, de hatalmas hajtás van a gimnáziumban, és néha már élni sincs erőm, annyira elfáradok, nemhogy írni. Általában megvan a rész a fejemben, de későn írom le az időhiány miatt. De mindegy is, ne beszéljünk rólam, hiszen ti sokkal fontosabbak vagytok. Szeretném megköszönni, hogy a kihagyások ellenére még mindig itt vagytok nekem, és támogattok engem. Igaz, hogy ketten leíratkoztatok, ami bevallom, elég rosszul esik, de nem hibáztathatok senkit, hiszen magamnak csináltam. A lényeg a lényeg; a blog lassan eléri a 115,000 oldalmegtekintést, és remélhetőleg majd egyszer ismételten lesz 130 feliratkozóm.

Hogyha elnyerte a tetszéseteket ez a fejezet, kérlek írjatok kommentet, pipáljatok és iratkozzatok fel. Nagyon hálás lennék érte, és természetesen az építő kritikákat is szívesen fogadom :) Ha van kedvetek lépjetek be a facebook csoportba is. 

Köszönök mindent, Daniella xx. 

6 megjegyzés:

  1. Ijjj nagyon jó rész volt ^^ Olyan aranyosak együtt :D
    Siess kérlek a kövivel!
    All the love M

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nagyon jó rész volt, és ááá, olyan cukiiiik! 😍😍

    Mielőbbi folytatást kéreeeek! :D

    xx Lily

    VálaszTörlés
  3. Egyet kell,hogy értsek a többiekkel!Fantasztikus volt,ez a rész is!Remélem hamar tudod hozni a kövi részt!

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó volt! Remélem hamar tudod hozni a következő részt. Hajrá a suliban addig is!
    Ölelés:
    Rózi

    VálaszTörlés
  6. Szia! Egy díj tőlem neked. ;)
    Szabályok:
    ♦ Köszönd meg a díjat, és tedd ki, akitől kaptad!
    ♦ Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
    ♦ Írj 12 dolgot az illető blogjáról!
    ♦ Írj 12 dolgot a saját blogodról!
    ♦ Válaszolj 12 kérdésre!
    ♦ Tegyél fel 12 kérdést!
    ♦ Kommentelj annak a blogján egy bejegyzéshez, akitől kaptad, hisz mindenkinek jól esik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény; a lényeg, hogy építő jellegű legyen. (Ha a díj bejegyzés alá kommentelsz, az nem számít! ;) :)
    ♦ Cseréljetek linket!
    ♦ Küldd tovább 12 embernek!
    ♦ Tedd ki a plecsnit jól látható helyre, úgy, hogy az én blogomra vezessen!

    Az én kérdéseim:
    1.Hogy jött az ötlet a blogoláshoz?
    2.Más ismerőseid is blogolnak?
    3.Wattpad vagy Blogger? :)
    4.Mi a kedvenc idézeted?
    5.Milyen sorozatot nézel?
    6.A szüleid tudják, hogy írsz?
    7.Hány éves vagy?
    8.Mióta blogolsz vagy mozogsz a blogger világba?
    9. Milyen történeteket olvasol?
    10.Mi szeretnél lenni felnőttkorodba?
    11.Van kedvenc könyved?
    12.Blogot vagy könyvet olvasol többet?

    Az én blogom http://akiscsoda.blogspot.hu/ . :)
    Írd majd be a google-be, hogy Dorothy Blog Award és mentsd le a képet :)

    VálaszTörlés