24. Szeretnék megfelelni neked

~Ajánlott zene: Selena Gomez - Good For You~

Kicsit több, mint nyolc nap telt el azóta, hogy nyilvánosan kézen fogva mutatkoztam Harry-vel. Rengeteg utálkozást kapok, illetve kapunk, engem viszont nem érdekel. Vagyis próbálok úgy tenni, mintha nem érdekelne, de persze azért fáj. Mind a négy fiú elfogadja a kapcsolatunkat, a Modest! viszont erőteljesen kifejezi nemtetszését. Harryt a szerződése megszegésével vádolták, ő pedig közölte velük, hogyha nem fogadják el azt, hogy szerelmes, akkor szedi a sátorfáját és kilép. Természetesen ez a verzió már senkinek nem tetszett - egyébként biztos vagyok abban, hogy ezt nem tette volna meg -, elfogadták ezt az egészet, legalábbis látszólag. Nemsokkal múlt dél, mikor a laptopom jelezni kezdett. Anya hívott Skype-on. Ja, ezt még nem is említettem. Nem beszéltem vele körülbelül egy hete, de a hírekből már biztosan tájékozódott arról, hogy mi történt. Nem tudom, mit fog szólni. Harry lent volt a konyhában, én pedig a hálószobában ültem az ágyon, és anyukám hívását igazoltam vissza. Széles mosoly jelent meg arcán, mikor meglátott. Hiányzott már a hangja!

Fél órát beszéltünk, körülbelül mindenről, de nem hozta fel a Harrys dolgot, ezzel egyértelművé tette, hogy valami nagy dologra készül.
- Lilian, egy komoly dologról kell beszélnünk! - de jó, pont erről magyaráztam. Most előveszi az "énvagyokalegjobbanyaésvigyázomakislányomra" stílust. Benyögtem, hogy mondja már, hogy mi van, mire elkezdett kioktatni. Nocsak, ki gondolta volna? "Te nem illessz Harryhez. Azt hittem több eszed van. Majd el fog dobni, mikor nem kellesz neki. Tönkre fognak téged tenni. Senki sem örül ennek."
- Csak addig kellesz neki, amíg be nem jut a bugyidba, Lilian! Legyen már eszed!
- Képzeld, már bejutott, és még mindig itt vagyunk! - üvöltöttem magamból kikelve -, Befejeznéd a jajveszékelést? Miért nem tudsz örülni nekem? Sosem tudtál! Bár apánál maradtam volna! - suttogtam az utolsó mondatot, anya pedig még utoljára elmorzsolt egy "Istenem, Lili! Hát erre neveltelek" mondatot, majd rányomtam a hívást.

A következő pillanatban már a fejemet fogtam, Harry pedig aggódó tekintettel meredt rám. Elmeséltem neki, hogy mi történt, minek következtében összevesztünk. Megint. Szerinte felesleges volt elmondani neki, mert idézem "Kurvára nincs köze ahhoz, hogy mit csinálunk együtt. Ha lenne valami köze ehhez, akkor valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit, Lili! Pontosan tudod, hogy nem engedte volna meg." - Mintha csak az anyámat hallottam volna, vagy Ashtont...

*~*

Unottan ültem Trafalgar téren az egyik padon, s közben arra vártam, hogy Sophia megérkezzen. Liam azt mondta, már elindult. Érdekes, hogy ez már egy órája volt. Mindegy. Szinte minden pad tele volt, néhány ember pedig feltűnően bámult. Miután összevesztem Harryvel, bezárkózott a szobájába, felöltözött, majd elment valahova. Nagyot tévedett, ha azt hitte, otthon maradok. 

Ismét felidegesítettem magamat, helyzetemből egy férfi hang zökkentett ki. 

- Elnézést. Leülhetek? 

- Persze. - bólintottam. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy kinek mondtam azt, hogy leülhet mellém, hiszen egy pillanatra sem néztem rá. Kínos csönd lepte el a kis padot, majd megrezzent a telefonom. Sophia küldött egy üzenetet, hogy nem tud jönni. Hát ez remek! Idegesen felpattantam, ekkor viszont megláttam a mellettem helyet foglaló fiút. Istenem, Josh!

- Lilian? - állt fel, majd közelebb lépett hozzám

- Jó Isten! Te? Itt? Mit csinálsz Londonban? - halmoztam el a kérdéseimmel. Igazából kicsit jobb kedvem lett, s volt mit megbeszélnünk, így arra a döntésre jutottunk, hogy beülünk valahova.

Mindent elmesélt, és csak beszélt és beszélt. Csak hallgattam minden szavát, ameddig az új életéről áradozott. Le voltam szarva megint, természetesen. Elmesélte, hogy van most egy barátnője, és mikor végére ért mindennek, azt is megemlítette, hogy annyira kemény az iskola, hogy szinte semmire sincs ideje, így Lora-val sem tartja a kapcsolatot. Nagyon sok mindenről beszélgettünk, és megígérte, hogy fel fog még hívni. Hét óra körül érhettem haza, Harry pedig még nem volt otthon. Próbáltam felhívni, de folyamatosan csak a hangposta jelentkezett. Imádkoztam, hogy ne történjen vele semmi!

                                                                           *~*

A hétvége egy része borzasztó hamar eltelt, és azon kaptam magamat, hogy már Vasárnap is van. Az új iskolámba kell mennem hip-hop órára, de semmi kedvem sincs hozzá. Ott is egyedül leszek, és szívesebben feküdnék egyedül a hatalmas lakásban, és zabálnék csokit táblaszámra, de nem tehetem. Kemény a suli, és be kell tartani a szabályokat. Fél tízkor indultam el, és éppen beestem 11-re. Az oktató egy papírt hagyott az asztalomon arról, hogy milyen koreográfiát kell összeállítanom addig, amíg ő távol lesz. A magnóhoz sétáltam, és kiválasztottam egy, a hangulatomhoz illő dalt. Max hangerőre nyomtam Ed Sheeran Thinking Out Loud-ját, ami betöltötte az egész próbatermet. 

Ledobtam magamról a táskát, és nekiláttam összeállítani erre valami értékelhető táncot. Leültem a terem közepére, elővettem egy jegyzetfüzetet, és mindent összeírtam a mozdulatoktól kezdve a zenékig. Kétszer ismétlődött meg a szám, mire végeztem. Végül Chris Browntól választottam egy számot. Eltáncoltam úgy, ahogy elképzeltem, viszont nem igazán tetszett. Minél többet javítottam rajta, annál rosszabb lett. Kurva jó! Idegesen vágtam le magamat a földre. Nehezen vettem a levegőt, és már ki voltam fáradva, pedig még alig másfél órája kezdtem. Ahogy vettem a levegőt az egész felsőtestem megemelkedett, az agyamban pedig összeállt egy nagy kép arról, hogy mit táncoljak. Nem volt konkrét elképzelésem, egyszerűen csak csináltam azt, amit jónak éreztem, s ügyeltem ara, hogy ne lépjek ki a ritmusból. Ütemre mozogtam, és mosolyogva dőltem le a padlóra, mikor végre végeztem. Tetszett, amit csináltam, és most, ennyi kihagyás után nem szabad feladnom! Még keményebben kell csinálnom mindent, ha vissza akarok kerülni az egy évvel ezelőtti szintemre. Felírtam minden mozdulatot, és addig próbáltam, amíg már minden tökéletesen ment. Lassan négy óra múlt, a gyerekek pedig szinte valósággal özönlenek a kézilabda edzésre. Mikor mindennekl végeztem, lezuhanyoztam a lányöltözőben, átöltöztem, majd kiléptem az iskolából. 

Elindultam hazafelé, de amikor kiléptem a kapun meghallottam a nevemet. Nem foglalkoztam vele, mivel sok lány volt ott. Biztos voltam abban, hogy nem nekem szól, ezért tovább mentem. 

- Lils! - Istenem, mi az ördögöt csinál itt Harry?! Odarohantam hozzá, hogy ne keltsünk feltűnést, bár ez egyszerűen lehetetlen, hiszen egy motorral jött el elém. Azt hiszem lesz miről pletykálniuk majd az újságoknak. Felém nyújtotta a sisakot, eltette a táskámat, én pedig felszálltam mögé. Teljes csöndben voltunk. Egyikőnk sem szólt egy szót sem, de nem bánom. Van időm gondolkozni. Mindig a nagymamám sokat emlegetett mondata járt a fejemben. "Tudod, gyermekem, édesanyám mindig arra tanított, hogy senkiben ne bízzak meg. Mert olyan, hogy 'igaz barát' nem létezik." Ha mama tudná, hogy az igaz barátom most az a személy, akivel járok, s aki mögött ülök a motoron. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a motor megállt, mert piros lámpát kaptunk. Az eddig tartogatott könnyeim kiszabadultak, és nem bírtam uralkodni magamon.

- Harry! 

- Hm?

- Szeretlek! - most ezt minek mondtam? Nyilvánvalóan még mindig haragszik, hiszen válasz nélkül továbbhajtott, mikor zöldre váltott a lámpa. Kezdett beborulni, mi pedig Isten tudja miért, de kerülőúton indultunk haza. Harminc percig kínozott, mire végre leállította a motort egy elhagyatott helynél. Soha életemben nem voltam még itt - mondjuk még Londonban sem. Kivéve most -. Sötét volt, és csak egy kis kunyhó állt a semmi közepén. Volt pár fa, és egy kis patak is. Lesegített a motorról, majd szó nélkül megfogta a csuklómat. A ház felé indultunk, a pulzusom pedig az egekben volt. Megbízok Harrybe, mindennél jobban, de fogalmam sincs, hogy mi fog itt történni, vagy, hogy mi fog rám várni.

- Az életemben sok mélypont volt, és még ma is vele van tele, de akármikor problémám volt, csak eljöttem ide, és megnyugodtam. Most ismét idejöttem, csak nem egedül. Azt a személyt hoztam magammal, aki a világon mindennél többet jelent nekem. Szeretnék mindent helyrehozni, hogy megfeleljek neked. - suttogta elcsukló hangon, majd felém nyújtotta kezét, és arra várt, hogy kezemet belehelyezzem az övébe. Megtettem.

Drága olvasóim!

Ha emlékezetem nem csal, több, mint két hete nem volt új rész, amiért nem győzök bocsánatot kérni. Egyszerűen nem jött ihletem, és ha lehet ezt mondani, ismét mélyponton voltam az írás terén. Mindent rossznak éreztem, és nem voltam biztos abban, hogy folytatnom kell a blogot. Végül minden helyreállt, bár még az ihletem hiányos, de mindennél jobban igyekezni fogok! Ezalatt a két hét alatt történt pár dolog is. Túlléptük a 70.000 oldalmegtekintést, és 105 rendszeres olvasóval büszkélkedhetek! :')
Ha tetszett ez a rész, kérlek titeket hagyjatok magatok után nyomot, hogy tudjam, mit gondoltok a fejezetről/blogról! (Iratkozzatok fel, kommenteljetek és pipáljatok). A chatbe is írhattok, ha van kedvetek pedig lépjetek be a blog facebook csoportjába!

Köszönök mindent, Della x.